Előadók

Andrási Tamás

Andrási Tamás 2000-ben alapító tagja volt az első infokommunikációs területekre specializálódott kutatócégnek, a BellResearch-nek, amely később tevékenységét kiterjesztette a közmű és pénzügy szektorra is. A humán erőforrás területhez kapcsolódó professzionális kutatási megoldásokkal és tanácsadással számos nagyvállalat munkatársi teljesítményértékelő rendszerének működtetéséhez és belső kommunikációjának kialakításához járult hozzá. A 2010-ben alapított Online Service Selector digitális ügynökség vezetőjeként, sokrétű marketing megoldással támogatja a hazai kis- és középvállalatok kommunikációját és ügyfélszerzését.

braun jozsef

Braun József

Braun József a Zöld Kakas program menedzsere, az MH Líceum Alapítvány kuratóriumának elnöke. Fontosnak tartja, hogy a gyerekeknek életre szóló értékeket tudjon közvetíteni, azokban az esetekben is, amikor a diákok meglehetősen nehéz körülmények között élnek otthon. Ehhez a nem mindennapi küldetéshez igyekszik nap mint nap elhivatott tanárokat keresni, és lássuk be, hogy ez a feladat nem könnyű. Végzettségét tekintve gépészmérnök.

Dénes Ákos

Dénes Ákos megálmodója, alapítója és vezetője hazánk első autizmusbarát csokoládé manufaktúrájának, a Kockacsokinak. A társadalmi vállalkozásként működő csokoládé műhelyben nem csak alkalmaznak autista fiatalokat, hanem gyakornoki program keretében fel is készítik őket a munkavállalásra

Dr. Andreas Héjj

Dr. Héjj Andreas evolúciós pszichológus, a Müncheni Ludwig-Maximilians és a Pécsi Tudományegyetem professzora. A szépség, a vonzalom és a szerelem kialakulásának feltételeit a világ számos kultúrájában tanulmányozta. Nyugat-Afrikában nőtt föl. Különösen érdekli az ún. hagyományos társadalmakban gyakorolt beavatás, amelybe Pápua Új Guineában, a Mikronéz Szigetvilágban és Ecuadorban volt alkalma betekintést nyerni.

Dr. John Raven

John Raven, az ismert angol pszichológus (a legnépszerűbb intelligencia teszt atyjának a fia), a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar és az SHL Hungary Kft meghívására Magyarországon tartózkodik és előadásokat tart.

Dr. Klein Balázs

Vendégünk lesz dr. Klein Balázs pszichológus-jogász, aki olyan projekteket támogatott már, amelyekben egy alkalommal több, mint 15 ezer embert vizsgáltak meg. Évekig a londoni SHL központ kutatás-fejlesztési osztályán dolgozott, több szakmai cikk illetve könyv szerzője vagy társszerzője.

Jelenleg fő tevékenysége testre szabott tesztező platformjaink tervezése és működtetése. Spektrum elnevezésű interneten keresztül felvehető kompetencia tesztjének különféle változatai az utóbbi években egyre népszerűbbek a versenyszférában, az egyetemen és a közigazgatásban.

Dr. Klein Sándor

Dr. Klein Sándor, a munkapszichológia elismert hazai szaktekintélye, a pszichológiai tudományok doktora. A „Pszichológia a munka világában” trilógia szerzője, és a novemberi Tréning Akadémia nyílt nap előadója.

Dr. Kovács Kristóf

Kovács Kristóf a Szegedi Egyetemen szerzett pszichológusi diplomát, majd a Cambridge-i Egyetemen MPhil és PhD fokozatot. Ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen dolgozott Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjasként, majd az Amszterdami Egyetemen kutatott mint Marie Curie Fellow. Fő érdeklődési területe a kognitív képességek egyéni különbségei, kutatásai során ötvözi a kísérleti kognitív pszichológiát, a pszichometriát, és a statisztikai modellezést. Jelenleg az Eszterházy Károly Főiskolán dolgozik, a Nemzeti Kiválóság Program Új Közép-Európa Részprogram Kiváló Kutatói Ösztöndíjasaként. Szabadidejében ő a Mensa HungarIQa valamint a nemzetközi Mensa felügyelő pszichológusa.

dr. Nagy Károly

dr. Nagy Károly hosszú és változatos utat járt be a munka világában: eredendően gépészmérnök végzettségű. dr. Nagy Károly műszaki vezetőként, HR igazgatóként és ügyvezető igazgatóként is dolgozott a versenyszférában. Tanított többek között a Budapesti Metropolitan Egyetemen, Moholy Nagy Művészeti Egyetemen és a Zsigmond Király Főiskolán is. Számtalan HR szakembereknek szóló képzést tartott, szakterületei a HR és vezetői tanácsadás, mentorálás, coaching.

Dr. Parádi József

Dr. Parádi József

Dr. Parádi József, orvos. Ideggyógyászatból, pszichiátriából és pszichoterápiából szakvizsgázott. Személyközpontú pszichoterápiát és alternatív gyógyászatot tanult Franciaországban. Pszichodrámát itthon. Gestalt terápiás képzést Frank Cardelle-től kapott. Playback színházi diplomát szerzett New York-ban. Zen meditációt gyakorol.

Pszichoterápiás tevékenységet folytat, álomértelmezési csoportokat, böjtös álomtáborokat vezet. Az álmok improvizációs színházi megjelenítésére létrehozta az Álomszínházat. Tanít és csoportokat vezet az Integrál Akadémián. A kilencvenes évektől vezet szervezetek részére a tréningeket, vezetői tanácsadást. Az utóbbi években érdeklődése a pozitív pszichológia felé fordult, a boldogság témakörében vezet tréningeket a Jobb Veled a Világ Alapítvány keretében.

Dr. Sebestyén Mónika

Dr. Sebestyén Mónika

Dr. Sebestyén Mónika vagyok, jogász végzettségem ellenére alapvetően HR szakembernek tartom magam. Gyakorlatomat vállalati oldalon szereztem, 13 évig dolgoztam egy kaposvári nagyvállalat HR vezetőjeként. Megtapasztaltam, mit jelent partnerségben vállalatot építeni, mit jelent az emberi erőforrás biztosítása a versenyszféra diktálta keretek között. Munkámat kreatív eszközökkel, proaktívan végzem, filozófiám szerint a HR nem pusztán egy szervezeti egység egy cégben, hanem egy motor, egy hajtóerő, amely folyton mozgatja és előreviszi a szervezetet egy újabb fejlődési szintre.

erdély jakab

Erdély Jakab

Erdély Jakab vagyok, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design szakának mesterképzését végzem, jelenleg Izraelben, mint cserediák. A szintén MOME-n végzett alapképzés előtt biológiát, gyógypedagógiát, fotót, majd a MOME-val párhuzamosan homeopátiát tanultam. Mostani érdeklődési köröm szerint legtöbbet az alkalmazott területen belül videózással, vágással, koncepciók kitalálásával, grafikával foglalkozom, mindemellett a képzőművészeti oldalról zenével, fotózással, írással kötöm le magam, és most tervezem második egyéni kiállításomat. Emellett egy képzőművészeti csoport, az Új InDiGo tagjaként is gondolkodom a világról.

Gál Csilla

Gál Csilla

Munkáját szenvedélyesen szereti, jelenleg saját cégét vezeti. A nemzetközi környezet és kommunikáció mindig is fontos szerepet játszott életében, így főiskolai tanulmányait Nemzetközi kapcsolatok szakon végezte Budapesten.
Több mint 10 éves szakmai tapasztalatát multinacionális vállalati környezetben, nagyrészt az autóiparban szerezte, de nem csak HR területen dolgozott. HR menedzserként élvezte sokrétű feladatait és a munka mozgalmasságát, valamint a szakmai álma vált valóra, amikor 2014-ben egy globális kiválasztási projektmunkában vett részt Kanadában. Jelenlegi fejvadász munkájában fontos számára az egyedi megközelítés és a partnerekkel való közös gondolkodás. Szemléletmódja, energiája, megérzései mind egy egységet alkotnak, amely a munkáját is támogatják.

Győrffy Viktória

Győrffy Viktória vagyok, 1997 óta dolgozom HR területen. Kezdetben személyzeti tanácsadóként tevékenykedtem, majd pár év után átmentem a vállalati oldalra. Több mint tíz éve dolgozom a jelenlegi munkahelyem, a székesfehérvári Sapa Profiles Kft-nél, jelenleg HR igazgatói beosztásban. Személyügyi végzettségemen túl andragógus is vagyok, és mivel nagyon szeretek emberekkel és szervezetfejlesztéssel foglalkozni, ezért elvégeztem egy coach képzést is. Azóta tagja vagyok a Coachok Szakmai Szövetségének is. Szenvedélyem a családom, az önfejlesztés és a válsághelyzetek kezelése.

Ifj. Erdős Géza

Ifj. Erdős Géza magyarországi tanulmányai után Vancouverben (Canada, British Columbia) szerezte meg a televíziós képesítését 1996-ban.

Számos hazai és nemzetközi produkcióban dolgozott főszerkesztőként és producerként. Munkája mellett a televíziós mesterség átadásával is foglalkozik. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán 5 évet tanított tévéműsor készítést és gyakorlati kommunikációt.

Az utóbbi években a Duna Televízió és az M4 Sport főszerkesztő-producere volt. Vezetőként a szervezetben való munkavégzés során -a szakmai feladatok mellett-, leginkább az egyéni teljesítmények kibontakoztatását tartja szem előtt. Az utóbbi 20 év pörgős, tévés karrierjének egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy a munkavállalók félnek nemet mondani az indokolt esetekben. Ezzel szemben saját karrierjében sokszor bizonyította önmagának és munkatársainak, hogy a jól elhelyezett „nem”, hosszútávon nincs valós negatív hatással sem a teljesítményre, sem a karrierre. Sőt!

Kiss György Ádám

Kiss György Ádám

Kiss György Ádám logopédus, szociológus, szervezetfejlesztő szupervízor és coach diplomával rendelkező szakember, aki 10 éve a módszerek integrálásával foglalkozik: AKCIÓKÖZPONTÚ COACHING IRÁNYZAT.

Kiss Julianna

Kiss Julianna először matematika-földrajz szakos tanári diplomát szerzett Szegeden. Pszichológusként az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett. Szakmai érdeklődését a gyakorlatiasság jellemzi. Az SHL képzések lelkes oktatója és szupervisora. Az SHL Hungary Kft. egyik alapítója. Nagy tapasztalata van magyar és nemzetközi kiválasztási folyamatok tervezésében és lebonyolításában. Részt vett a magyar nyelvű SHL tanfolyamok szakmai anyagának kialakításában. 1997 óta az SHL Hungary Kft. igazgatója. Oroszlánrészt vállalt az SHL módszereinek terjesztésében Kelet-Európában. Az SHL UK által akkreditált tréner.

Kiss Zsuzsanna

Kiss Zsuzsanna és Gagyi Róbert

Kiss Zsuzsanna jelenleg a budapesti Marriott Hotelek HR vezetője. 15 éve dolgozik szállodai HR-ben, 12 éve HR vezető. Zsuzsi és csapata már 2 alkalommal szervezett és vezetett le hathónapos gyakornoki programot SOS fiatalok számára. Az SOS-től Gagyi Róbert szervezőként támogatja a pályakezdők szárnybontogatását. Róbert gyermekvédelmi tanácsadó a budapesti koordinációs SOS irodában.

Klein Dávid

Klein Dávid 1998-óta vesz részt himalájai hegymászó expedíciókban. Négy nyolcezer méternél magasabb csúcsot mászott meg. Az Everesten 2007-ben 8600, 2014-ben 8700 méterig jutott – minden esetben oxigénpalack használata nélkül. Az expedíciók izgalmas, embert próbáló kalandok. Ugyanakkor egy expedíció felépítése költséges, összetett, komoly feladat. Az expedíciókat megelőző 4-6 hónapot nagyvállalatok felső vezetőinek irodáiban tölti, velük beszélget, nekik prezentálja elképzeléseit. Üzleti jellegű előadásain kívül rendszeresen tart vetítéseket, beszélgetéseket iskolákban, művelődési házakban, vallási közösségekben.

Mihályi András

Mihályi András tapasztalt és eredményorientált munkaerő-toborzási szakértő, aki a tehetségkutatás minden aspektusában jártas. Olyan HR szakember, aki jól ismeri a fehér- és kékgalléros munkaerő-toborzást, illetve a HR-üzleti partnerek belső felvételi tanácsadójaként tevékenykedik.

Nagy István

Nagy István a Debreceni Egyetemen végzett pszichológus szakon. Több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik toborzás-kiválasztási, szervezetfejlesztési és kompenzációs területeken. 2012 óta dolgozik a LEGO Manufacturing Kft-nél. Jelenleg a LEGO vezetésfejlesztéssel foglalkozó csapatát vezeti az ún. CEMEA térségben (Közép-Európában, Közel-Keleten és Afrikában). Kedvenc területei a toborzás-kiválasztás, a változáskezelés illetve az emberek és csapatok fejlesztése. A munka mellett igyekszik lépést tartani a gyerekeivel és szabadidejében a Nyjregyháza Tigers amerikai focicsapatának sportpszichológusa.

Peter Humphreys

Peter jelentős üzleti tapasztalattal rendelkezik, számtalan projektet vezetett. Érdekes előadásokat tart projektjeiről nemzetközi konferenciákon. Dolgozott olyan kliensekkel, mint a HSBC, UBS, Vodafone, Shell, Tesco, PWC.
Peternek ez az első útja Magyarországra és kíváncsian várja a velünk való találkozást!
Az előadást Dr. Klein Balázs pszichológus fordítja.

Rajna Marcell

Rajna Marcell

Rajna Marcell pszichológus, az SHL Hungary Kft. munkatársa.

Rigó Imre

Rigó Imre Közgazdászként több blue chip vállalatnál töltött be HR vezetői pozíciókat. MBA diplomáját a teljesítménymenedzsment és a szervezeti, ill. vállalati kultúra kölcsönhatásainak elemzéséből írta. Publikációi rendszeresen jelentek meg a szakmai folyóiratokban. Címzetes docens a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Több mint két évtizedes tapasztalatait ma a felsőoktatásban, illetve tanácsadóként kamatoztatja.

Suhajda Szilárd

Suhajda Szilárd

Suhajda Szilárd magyar expedíciós hegymászó, hátizsákos túrázóként kezdte életének ezen szakaszát, majd eljutott a Kárpátokba, az esztergomi túrázókkal Erdélybe, illetve az Alpokba is. A Mont Blanc megmászása után végérvényesen beleszeretett ebbe a világba. 2014-ben Varga Csaba nagyváradi hegymászóval felmásztak a világ tizenkettedik legmagasabb csúcsára, a Broad Peakre oxigénpalack használata nélkül.
„A hegymászás számomra az önmegvalósítás csodálatos lehetősége. Egy élhetetlen világba lépsz be, ahol éppúgy lelsz békére és mennyei szépségre, mint pokoli sötét erőkre és sziklakemény, fagytól zord, üres sötétségre. Egyszerre vesz körül a Minden és a Semmi. A teljesség és az üresség. És mindazon csoda által, ami a szemed elé tárul, minden nehéz lélegzet, minden újabb lépés közelebb visz saját magad teljesebb megismeréséhez. Nem csak az ismeretlen és a világ felfedezését jelenti odafent lenni: önmagad megismerését is. Az ember elveszik és magára talál: a test és lélek új állapotait ismered meg. Újjáértelmeződik múlt, jelen és jövő. Újjászületsz.”

Sulyok Tamás

Sulyok Tamás

Sulyok Tamás közel 30 éve a felsőoktatásban dolgozik, ahol a felnőttképzés különféle területeivel, pl. a munkaerőpiaci felkészítés, annak módszertani oldalával, részben digitális kultúrával is foglalkozik. Több mint 15 éve a Milton Friedman Egyetem (korábban Zsigmond Király Főiskola / Egyetem) oktatója, ahol több éven keresztül vezette és szervezte az iskola Karriercentrumát. A felsőoktatás mellett 14 éve mint felnőttképzési szakértő is tevékenykedik, amely kapcsán nagyon sok képző szervezet és vállalat életében segített már kialakítani fejlesztési folyamatokat. Az elmúlt évben szakmai vezetője és munkatársa volt a GINOP-6.1.7-17 munkaerőpiaci fejlesztéseket támogató kiemelt projektnek, amelynek keretében jelenleg is tevékenykedik.

Szellő János

Szellő János

Szellő János, címzetes egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Munkatudományi Kutatócsoportjának vezetője. Szakterülete: foglalkoztatáspolitika, munkaerőpiac, foglalkozási rehabilitáció, hátránykezelés, pályaorientáció. A kutatómunka mellett részt vett és vesz különböző foglalkoztatást elősegítő, szakterületéhez kötődő nemzetközi és hazai projektek generálásában és végrehajtásában.

Szende Csaba

Szende Csaba a Docler SSC Kft. ügyvezető igazgatója. A jelenleg több, mint 300 főt foglalkoztató vállalkozás egyesíti az ügyfélszolgálati illetve ügyféltámogatási szolgáltatásokat, valamint IT fejlesztést nyújt a Doclerholding cégcsoport  különböző termékei számára. Csaba 2019-ben csatlakozott, több mint 15 éves nemzetközi vezetői tapasztalata igazi hozzáadott értéket jelent a cég mindennapjaiban.

A 2019-es „CEE Business Center Manager of the Year”  kategóriájában finalista lett, így a legjobbak közé került.

A számos nemzetközi projektben való részvétel mellett nevéhez kötődik több szolgáltató központ kiépítése is.

A Doclerhez való csatlakozás előtt Csaba vezette a világhírű energetikai vállalat, az Eaton EMEA régiójában az Üzleti Szolgáltató Központot. A folyamatos innovációnak és struktúrált stratégiájának köszönhetően, a néhány fővel, startup-ként indult cég irányítása alatt több, mint 600 főt alkalmazó szervezetté nőtt.

HR szakon szerzett diplomáját posztgraduális képzésben Munkajogi képesítéssel egészítette ki, emellett folyamatosan részt vesz továbbképzéseken illetve számos Shared Service Center-ről szóló cikk szerzője, valamint szakmai konferenciák gyakori előadója.

Todor-Soó Katalin

Az előadó Todor-Soó Katalin pszichológus, Y generációs tanácsadónk. Munkapszichológia diplomáját Maastrichtban szerezte. Mielőtt az SHL munkatársa lett, egy amerikai tanácsadó cégnél volt gyakornok. Az SHL-nél kiválasztási és fejlesztési projektekben dolgozik, értékelő-fejlesztő központokat vezet. A generációkról nemcsak elméleti ismeretei vannak: a vizsgálatok során több generációt képviselő jelöltekkel dolgozik együtt.