Boldogság és siker

2019. október 31., csütörtök, 15:00

Boldogság és siker

Boldogság programok az iskolákban és a munkahelyeken

A World Happiness Report, a világ 156 országát, a lakosaik boldogságszintje alapján rangsoroló listáján Magyarország 2012-ben még a 110. helyen állt. A WHP 2019-es jelentése szerint Magyarország a 110. helyről feljött a 62. helyre. A boldogságszint folyamatos növekedését mutatják azok a 2016 óta folyó hazai vizsgálatok is, amelyeket az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja végez.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan, melynek hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta. A program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt. Jó kiegészítője az iskolai munkának, hiszen segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztás és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztése összhangba kerüljön.

A boldogság témájával nagyon fontos foglalkozni a munka világában is, hiszen az emberi élet egyik legfontosabb területe a munka, és az emberek az idejük legalább egyharmadát munkával töltik. A legtöbben azonban olyan elgondolás szerint állnak a munkához, hogy „Ha keményen dolgozom, sikeres leszek, sok pénzem lesz, és akkor boldog leszek”. Csakhogy a kutatások mást bizonyítanak. A pozitív pszichológia és az idegtudományok területén végzett kutatások minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a siker és a boldogság között fordított viszony áll fenn. Tehát ma már tudjuk, hogy a boldogság a siker előtt jár és nem pedig annak az eredménye. Még egyszerűbben: Aki boldogabb, az sikeresebb! Aki folyamatosan pozitív működésre programozza az agyát, az motiváltabb, hatékonyabb, ellenállóbb és kreatívabb lesz, ez pedig feltétlenül növeli a teljesítményt és a sikert.

Programunk ebben segít.

Címkék: ,

Előadók

Dr. Parádi József

Dr. Parádi József

Dr. Parádi József, orvos. Ideggyógyászatból, pszichiátriából és pszichoterápiából szakvizsgázott. Személyközpontú pszichoterápiát és alternatív gyógyászatot tanult Franciaországban. Pszichodrámát itthon. Gestalt terápiás képzést Frank Cardelle-től kapott. Playback színházi diplomát szerzett New York-ban. Zen meditációt gyakorol.

Pszichoterápiás tevékenységet folytat, álomértelmezési csoportokat, böjtös álomtáborokat vezet. Az álmok improvizációs színházi megjelenítésére létrehozta az Álomszínházat. Tanít és csoportokat vezet az Integrál Akadémián. A kilencvenes évektől vezet szervezetek részére a tréningeket, vezetői tanácsadást. Az utóbbi években érdeklődése a pozitív pszichológia felé fordult, a boldogság témakörében vezet tréningeket a Jobb Veled a Világ Alapítvány keretében.