Az expedíciózás lényegét a vezetőknyelvére – célmeghatározásokra, erőforrás-gazdálkodásra, csapatmunkára – lefordítva a vezetői élet és az expedíciós hegymászás rengeteg párhuzamot kínál. Dávid egy csokorba szedte a párhuzamokat és csoportos munka vagy prezentációt követő beszélgetések keretében – strukturált formában – úgy járjuk őket körül, hogy hallgatóságom, a csoportok résztvevői, maguk jussanak el építő felismeréseikhez, találják meg hasznos tanúságaikat, kapaszkodjanak fel saját hegycsúcsaikra.
A kihívások jellegzetes – a „hétköznapok” világától eltérő – közegben prezentálódnak. Igaz ez a Himalája hófödte csúcsaira épp úgy, mint a vezetés dinamikus, veszélyes „szakadékokban” bővelkedő, sajátos szabályokkal átszőtt világára. A célok összetettek, meghatározásuk reflexiót igényel, nem „eleve adottak”. A hegymászás nem gyári munka: a hegymászónak újból és újból önvizsgálatot kell tartania, álmodoznia és elemeznie kell, hogy céljait megtalálja, kiválassza, formába öntse. Igaz ez a vezetés világára is, ahol a hierarchiában felfelé haladva az eszközök meghatározásából egyre inkább a célok kimunkálása lesz. Egy expedíciós hegymászónak rendkívül motiváltnak kell lennie. Szükséges, hogy kilépjen a komfortzónájából. Ezzel egy időben mérlegelnie kell, milyen mértékű kockázatot hajlandó vállalni, mi éri meg. Egy expedíció – még akkor is, ha a reflektorfényben csak egy mászó látható – minden esetben csapatmunka. Meteorológus, edző, kommunikációs szakember segíti a hegymászó, vagy hegymászók munkáját. Odafent pedig a csapatnak veszélyes környezetben, hónapokon keresztül kell egymásra utalva teljesítenie.
Klein Dávid: Sikerháromszög a Himalájában és a vezetésben
